Miskolci KerékpárosokMiskolci Kerékpárosok fóruma
Utolsó Üzenőfal bejegyzés - Beküldte: Vittorio Paolo - Kedd, 07 Szeptember 2010 12:18
Zöld lapok és fánymásolatok is az asztalomon a kossuth 13-ban. Vigyétek. A Műszakváltásosat is (azon is van kerékpáros progi).
Hírek

Hírek->Hírek a nagyvilágból->Tour de France 2010 > ELOLVASOM   
Tour de France 2010 > ELOLVASOM

Tour de France 2010 friss hírek

Mark Cavendish pályafutásának 11. szakaszgyőzelmével ért véget az idei Tour de France 5. etapja (forrás: Mozgásvilág.hu )

Napról napra egyre közelebb kerül a Tour de France mezőnye az Alpok kőkemény emelkedőihez. Pontosabban először szombaton szembesülnek majd a versenyzők az előttük álló kihívásokkal, de az igazi  embert, és kerékpárt próbára tevő etap vasárnap lesz. Az ötödik szakaszon 187,5 kilométer várt a bringásokra, akik szinte teljesen sík terepen haladhattak, mindössze négy negyedik kategóriás dombot kellett legyőzniük.



Az Épernay és Montargis közötti 187,5 km-es etap végére is a svájci Fabian Cancellarán maradhatott a sárga trikó, míg a címvédő spanyol Alberto Contador a kilencedik, a hétszeres győztes amerikai Lance Armstrong pedig a 18. helyről várja a 6.szakaszt.

Eredmények: 5. szakasz, Épernay-Montargis, 187,5 km

1. Mark Cavendish (brit, HTC-Columbia) 4:30:50 ó
2. Gerald Ciolek (német, Milram) azonos idővel
3. Edvald Boasson Hagen (norvég, Team Sky) a. i.

Az összetettben

1. Fabian Cancellara (svájci, Saxo Bank) 22:59:45 ó
2. Geraint Thomas (brit, Sky) 23 mp hátrány
3. Cadel Evans (ausztrál, BMC Racing) 39 mp h.


Frissítés:

Tour de France 6. szakasz eredmények (Montargis és Gueugnon közötti 225 km-es etap) ( forrás: SpanyolBringasok.hu )

A hatodik szakasz első 10. helyezettje:
1. Mark Cavendish (Team HTC – Columbia) 5h 37′ 42″
2. Tyler Farrar (Garmin-Transitions) a.i.
3. Alessandro Petacchi (Lampre-Farnese) a.i.
4. Robbie McEwen (Katusha Team) a.i.
5. Gerald Ciolek (Team Milram) a.i.
6. Sébastien Turgot (BBox Bouygues Telecom) a.i.
7. Jose Joaquin Rojas (Caisse d’Epargne) a.i.
8. Edvald Boasson Hagen (Sky Pro Cycling) a.i.
9. Robert Hunter (Garmin-Transitions) a.i.
10. Thor Hushovd (Cervélo Test Team) a.i.

Az összetett állása:
1. Fabian Cancellara (Team Saxo Bank) 28h 37′ 30″
2. Geraint Thomas (Sky Pro Cycling) + 00′ 20″
3. Cadel Evans (BMC Racing Team) + 00′ 39″
4. Ryder Hesjedal (Garmin-Transitions) + 00′ 46″
5. Sylvain Chavanel (Quick Step) + 01′ 01″
6. Andy Schleck (Team Saxo Bank) + 01′ 09″
7. Thor Hushovd (Cervélo Test Team) + 01′ 16″
8. Alexandre Vinokurov (Astana) + 01′ 31″
9. Alberto Contador (Astana) + 01′ 40″
10. Jurgen van den Broeck (Omega Pharma-Lotto) + 01′ 42″
17. Luis-Leon Sánchez (Caisse d’Epargne) + 02′ 25″
19. Jose Joaquin Rojas (Caisse d’Epargne) + 02′ 32″
22. Arkaitz Duran (Footon-Servetto) + 02′ 49″

 

http://www.youtube.com/user/letourdefrance - rengeteg Tour the France  videó a korábbi évekre visszamenőleg is




szerző: Rodrigó, Szombat, 10 Július 2010 10:32, hozzáfűzés(0)
hozzáfűzés


MKPNews ©2004-2006 mkportal.it
 
Partner oldalak:Rodrigó honlapja, Az emberi fejlődésért, EU domain

MKPortal ©2003-2006 mkportal.it